deutsche flaggeengl zaszlohu zaszlo

Nagy örömmel vettem kézbe a Kúriák földje – Háromszék című kötet javított, bővített változatát. Tudtommal ez a könyv volt a Kovászna Megyei Művelődési Központ eddigi kiadványai közül a legkeresettebb és a legnagyobb példányszámban eladott könyv. Sok fogyott el belőle, még az angol trón várományosának, Károly hercegnek a könyvespolcán is megtalálható. Sok fogyott el belőle, de még mindig folyamatosan keresik és az első kiadás már elfogyott. Ezért döntöttünk úgy, hogy készüljön belőle egy javított, bővített kiadás.

Íme, a háromszéki szerzők által megálmodott és létrehozott kötet a korábbi külső köntösében, de megújított és bővített leírásokkal és új fényképekkel a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában megjelent..


Ennek a könyvnek az ősbemutatója a Székely Nemzeti múzeumban volt, de most úgy gondoltam, hogy a bővített kiadást fontos egy megyebeli kastélyban is bemutatni. Ennek kiváló helyszíne az árkosi Szentkereszty-kastély, amelynek évtizedek óta amúgy is kulturális rendeltetése van. első bemutatója kúriában kell legyen és erre a rendezvényre igyekeztünk meghívni a megye összes kúria- és kastély tulajdonosát is. Fontos ez a vidéki esemény, hiszen jórészt a falvainkban maradtak meg ezek a felbecsülhetetlen értékű épületek. Rendezvényünkre igyekeztünk meghívni a megye összes kúria- és kastélytulajdonosát.

 

Az elmúlt években Háromszéken elindult egy kúriafelújítási folyamat. Erről tanúskodik ez a könyv is, hiszen az első kiadás szomorkás hangulatát már a tartalomjegyzéket megelőző egészoldalas fotó feloldja. Ezen a zoltáni Czirjék uradalom felújított barokk kapuja látható, amelynek zsindelytetős galambbúgját éppen a Haszmann fivérek készítették. Ez a felújított kapu a háromszéki műemlékvédő mozgalom megújulásának, megerősödésének jelképévé vált. De folytathatom a sort a kilyéni Székely-Potsa-kúriával, amelynek felújításához Kovászna Megye Tanácsa is jelentős mértékben hozzájárult. Dícséret illeti Réty község önkormányzatát is, hogy értéket látott egy pusztuló épületben és felújíttatta az Antos-házat, amely ma korszerű orvosi rendelő.

 

Ez a kötet már nemcsak a számbavétel, a kúrialeltár könyve, hanem egy örvendetes folyamatot is bemutat. Örvendetes tény, hogy Háromszéken a gazdasági gondok ellenére elindult egy kúriamentő mozgalom és biztos vagyok abban, hogy ehhez a kúriás könyv is hozzájárult.


Háromszék a kúriák földje és ez kezd bevonulni a köztudatba is. Egyre több turista érkezik azért erre a vidékre, hogy megtekintse ezt az egyedülálló építészeti örökséget. Ezt a turisztikai szempontból is jelentős kincsünket kívánjuk minél jobban népszerűsíteni. Ezért kaptak kúriáink és kastélyaink kiemelt helyet a megyéről készült Hozományalbumban és az egész Székelyföldet népszerűsítő háromnyelvű turisztikai katalógusban is. Ugyanígy a két székely megye által létrehozott VIRTUÁLIS SZÉKELYFÖLD honlapon hangsúlyosan szerepeletetjük a kúriákat. A BORVÍZ ÚTJA projekthez hasonlóan a KÚRIÁK ÚTJA mozgalmat is tervezzük. Ehhez várjuk a kúriatulajdonosok együttműködését és programjavaslatokat.

 

Mert meg kell mutatnunk értékeinket a világnak! És nálunk a borvizek, természeti látványosságok és műemlék templomok mellett a kúriák és a kastélyok jelentik a legnagyobb értéket.  Ezért készült el a könyv második kiadása és a hiánypótló kiadvány román változata is kapható.  Tervezzük az angol nyelvre való  lefordítását is.  


Köszönöm a szerzőknek, hogy feltárták és bemutatták ebben a kötetben a kúriák csodálatos világát, és köszönöm a kúriatulajdonosoknak, hogy őrzik és ápolják a rájuk bízott épített örökséget! Hiszem, hogy Háromszéken ez a lendületet kapott mozgalom a jövőben csak erősödni fog és egyre több kúria udvarán gyűlhetünk majd össze avatóünnepségre.


Én mindhárom gyermekemnek ajándékozok egy-egy példányt ebből a könyvből és hiszem, hogy a benne szereplő épületek többségét az unokáim is látni fogják.
Kérem, e könyv által lépjenek Önök is be a háromszéki kúriák és kastélyok érdekes világába!

 

Sepsiszéki Nagy Balázs

Ökumenikus kápolna
a gyarapodó magyarságért

Gyumolcsolto Boldogasszony okumenikus kapolna

Mozgalom nemzetünk megmaradásáért!

gyarapodo magyarsag

Vándorbölcső program Székelyföldön

szekelyfoldi vandorbolcso program

© uzvolgye.info - 2018

Webdesign: Digital Studio