deutsche flaggeengl zaszlohu zaszlo

Tisztelt ünneplő közönség, kedves kovásznai és orbaiszéki asszonyok, férfiak, leányok és ifjak!


A népeknek természet szerinti jussa van a szabadsághoz, éppen úgy, mint a halnak a vízhez, a madárnak a levegőéghez, -- mert szabadság nélkül az ember nem is Isten képére teremtett lény, hanem igavonó barom.
Ezért a népek, amint lassanként felvilágosodni kezdtek, mindig jobban érezték, hogy szabadság nélkül el nem lehetnek. Minthogy pedig az uralkodók a népek szabadságát soha nem akarták, a népek kénytelenítettek fegyvert ragadni és fegyveres kézzel víni ki a szabadságot, melyet az Úristen a szívökbe oltott. Ezt a harcot, melyet a népek az elnyomó hatalmasság ellen vínak – nevezik forradalomnak.

A forradalom a legszentebb harc, ami a világon lehet. Mikor egyik király a másik ellen visel háborút, az csak a királyok jussáért történik, de a forradalom a népek jussát víja ki a hatalmasság körme közül…
A mi forradalmunk Pesten, március 15-én nem volt vérontás, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe; ezrek meg ezrek csoportoztak össze Isten ege alá, ezrek meg ezrek emelték  égre kezeiket, s egy szívvel, szájjal mondták Petőfi Sándor után az eskü szavait...” (Arany János)

 

Emlékezésre, ünneplésre gyűltünk össze a magyar szabadságharc 165. évfordulója alkalmából. Kárpát-medencei viszonylatban jelenleg Székelyföldön él legelevenebben az oly távolinak tűnő szabadságharc emléke, mi székelyek tartjuk a legparádésabb ünnepi felvonulásokat. Ez a tény elsősorban a Székelyföldön megszerveződött önvédelmi harc jelentőségének, és az abban résztvevő sok jeles emberünknek köszönhető, másrészt annak, hogy mi itt, ezen a földön még ma sem érezzük magunkat szabadoknak. Itt még 165 év múltával is szükség van arra, hogy nemzeti ünnepünkön évről-évre kinyilvánítsuk a szabadság iránti vágyunkat. Mert abban a helyzetben, amiben mi vagyunk, ez a nap nemcsak az emlékezés és a hálaadás napja, hanem közösségünk tagjainak feltöltődésre, erőgyűjtésre alkalmas pillanat a megmaradásért folytatott mindennapi küzdelemhez, s ugyanakkor egyfajta jelzés a hatalom felé, hogy igenis létezik magyar egység, magyar összefogás.

 

Háromszéken aligha van olyan település, amelyik ne büszkélkedne 1848-49-es szabadságharcossal, és ritka az a falu,  amelyik az emlékezés jegyében `48-as emléket ne állított volna. Orbaiszéken még a szabadságharc leverése után négy évtizeddel alapított Komandón is faragott kopjafát emelt az emlékező utókor. Nem szándékom az orbaiszéki negyvennyolcasok teljes számbavétele, de néhányuk emlékét a mai napon felelelvenítem:
A Zabolán született gróf Mikó Imrét 1848 októberében az agyagfalvi réten összegyűlt hatvanezer székely a nemzetgyűlés elnökévé választotta. Az ugyancsak zabolai gróf Mikes Kelemen nagy szerepet játszott az úgynevezett Kossuth, a későbbi Mátyás huszárezred megszervezésében és vezetésében. Huszárezredesként Bem József tábornok vezetése alatt 1849. január 21-én részt vett az erdélyi hadjárat legmerészebb vállalkozásában, Nagyszeben ostromában. Itt oltotta ki az életét egy ágyúgolyó. Zágonban született Szotyori Nagy Tamásné Vajna Terézia, aki honasszonyi magatartásával példát mutatott a székelyföldi anyáknak. Nagyobbik fia, János az ő ösztönzésére állt be honvédnek, a cári csapatok betörésekor pedig házának pincéjében rejtegette és élelmezte a negyvennyolcas üldözötteket. Ezért 1853-ban nagyszebeni börtönbüntestésre ítélték, ahonnan másfél évi fogság után betegen szabadult. Orbaiteleken a református templom kertjében áll a kökösi csatában elesett Mara Gábor honvéd hadnagy sírköve. Ugyanebben a faluban, a mára példásan felújított kúriában született Horváth Károly, a szabadságharc utáni Habsburg-ellenes mozgalom egyik szervezője és vértanúja, akit Marosvásárhelyen a Postaréten végeztek ki.


Az ünnepre való készülődés idején került a kezembe Rákosi Viktor regényes története a szabadságharcról, amit a magyar ifjúságnak írt. Ebben az áldozatkészségnek gyönyörű példáit eleveníti meg. A Bécstől független pénzügyi rendszer kialakítása céljából 1848 májusában Pesten közadakozást szerveztek  a Múzeumkertben. Vasvári Pál olvasta fel az adakozásra való felhívást:
A haza szegény, de gyermekei gazdaggá tehetik. Adjon mindenki annyit, amennyi tőle telik. A legkisebb adományt éppen olyan szívesen veszik, mint a legnagyobbat.
Elsőként Pest polgármestere lépett elő és helyezte aranyóráját meg aranygyűrűjét a még üres kosár aljára. Egy fiatalasszony a fülbevalóját és arany karperecét ajánlotta fel, azzal a megjegyzéssel, hogy csak leányai vannak, fiút nem adhat a hazának. Egy jegyben járó pár is ott volt, és nemrég felhúzott jegygyűrűiket dobták a kosárba, arra hivatkozva, hogy a legény most a hazával köt frigyet és beáll honvédnek. Egy kisleány az ereklyeként hordott arany szívecskét oldotta le a nyakából, amit az édesanyja hagyott rá a halálos ágyán.


Az első kosár alig negyed óra alatt megtelt nemzeti bankóra váltható érték- tárgyakkal. A lelkesedés és az adakozási láz emberről emberre tarjedt. Kámfor bácsi, az öreg szabómester díszes mentéjéról vágta le a 12 ezüst gombot. A történet két fő hőse, Bárdi Gyurka és Vidor Pali a látottakon fellelkesedve hazaszaladtak, s elhozták ezüst meg arany óráikat és megtakarított pénzüket. Ezalatt Gyurka édesanyja is elvitte az ezüst étkészletüket meg az ezüst gyertyatartókat otthonról, hogy ezekkel szolgálja a hazát. Petőfi Sándor is meghozta a maga áldozatát, ugyanis legkedvesebb könyveit adta el, és az értük kapott 30 forintot tette a kosárba. Ekkor Zichi Manó gróf 5 mázsa ezüstöt, a Károlyi grófok 3 mázsa ezüstöt adományoztak a haza oltalmára. A áldozathozatal az egész országra kiterjedt. Hajdúszoboszlón például egy özvegyasszony, aki három gyermekét nevelte, egyetlen tehenét hajtotta a gyűjtőbizottság elé.


És ez nem tündérmese, hanem valóság. Az az ország, amelyet szegénynek neveztek, hetek alatt gazdasági és közigazgatási intézményrendszert hozott létre, ami kitűnően működött, addig, amíg erőszakkal meg nem szűntették.
Székelyföldön ma ugyanez a helyzet. Egyesek azt mondják, hogy szegények vagyunk, gazdaságilag önállóan képtelenek lennénk a fennmaradásra. És vannak, akik ezt elhiszik, ahelyett, hogy hinnének a közösség erejében. Mert a közösségnek ma is óriási ereje van!


Hiszem azt, ha most az önrendelkezés lenne a tét, akkor ma is volnának Bárdi Gyurkák, Kámfor bácsik, polgármesterek és jó modú vállalkozók, akik áldozatkészségből jelesre vizsgáznának. Mert a szabadságnak mindig ára volt és ára lesz!


Nemcsak a székelyek áldoztkészségben hiszek, hanem a közösség erejében is. Ha egy ember nagyon akar valamit és sokszor gondol rá, meg képes elképzelni, hogy milyen érzés abban a valóságban élni, ami ma még csak vágy vagy álom, akkor az meg is fog valósulni. Hatványozottan érvényes ez egy közösségre. Amennyiben egy közösség tagjai együttesen képesek hinni a nagyon óhajtott, jobb közös jövőben, ha képesek elképzelni, hogy milyen az a nagyon vágyott állapot, akkor az meg is fog valósulni.


Hiszek a gondolat és a kimondott szó teremtő erejében. Gondoljuk együtt, mondjuk együtt, hogy szabadok vagyunk, és ez az állapot a közös akarat érvényesülésének elve alapján megvalósul.
Emeljük Isten ege alá lelkünket, s mondjuk hát együtt hangosan, félelem nélkül, hogy: SZABADOK VAGYUNK, SZABADOK VAGYUNK, SZABADOK VAGYUNK!

 

Igen, azok vagyunk, és azok is maradunk!


Sepsiszéki Nagy Balázs 

Elhangzott Kovásznán, 2013. március 15-én

Ökumenikus kápolna
a gyarapodó magyarságért

Gyumolcsolto Boldogasszony okumenikus kapolna

Mozgalom nemzetünk megmaradásáért!

gyarapodo magyarsag

Vándorbölcső program Székelyföldön

szekelyfoldi vandorbolcso program

© uzvolgye.info - 2018

Webdesign: Digital Studio